Jó ütemben haladnak a Károlyi kastély fogadóközpontjának munkálatai

Megfelelő ritmusban zajlanak a Károlyi kastélyhoz kapcsolódó egykori mosóház átalakítását előirányzó munkálatok, amelyeknek során egy olyan turisztikai fogadóközpontot hoznak létre, ami színesíti és kiegészíti a kastélyegyüttes által kínált turisztikai lehetőségeket. A kivitelező jelenleg az új tetőszerkezet kialakításával, valamint az épület vakolásával kapcsolatos munkálatokat végzi.

Jó ütemben haladnak „A fehérvárcsurgói Károlyi kastély turisztikai fogadóközpontjának fejlesztése” című KDOP-2.1.1/B-12-2012-0007 azonosító számú projekt keretében zajló munkálatok. A projekt célja, hogy a Károlyi kastélyhoz kapcsolódó egykori mosóház épületéből egy új, modern turisztikai fogadóközpontot alakítsanak ki. A projekt a nyár végéig tart, az Európai Unió és a Magyar Állam általi mintegy 98 millió forintos támogatásból valósul meg.

A kivitelező már elkészült a fogadóközpont új tetőszerkezetével, szinte teljesen lezárultak az ezzel kapcsolatos ácsmunkák, jelenleg a tetőfedéssel, cseréprakással kapcsolatos munkálatok zajlanak. Az épületet érintő kőműves munkálatokkal még nem végzett a kivitelező, a faragási munkák már elkészültek, az épület vakolása, pedig hamarosan elkezdődik. Kiválasztásra kerültek továbbá a jövőben a fogadóközpontban funkcionáló fényforrások és lámpatestek, valamint a különböző hideg- és melegburkolatok is.

Reményeink szerint az idegenforgalmi szezonon kívül is látogatható központ a térség turisztikai kínálatának bővítésével egy olyan szolgáltatáscsomagot nyújt majd az érdeklődőknek, amivel a régió látogatottságát növeli és a térségben található turisztikai szolgáltatásokat esetleges hasonló fejlesztésekre sarkallja” – mondta el a fejlesztésről Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.