SAJTÓKÖZLEMÉNY - MEGÚJULT A FEHÉRVÁRCSURGÓI KÁROLYI KASTÉLYKERT

a beruházás csaknem 240 millió forintból valósult meg

Több éves munka zárult le a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély kertjében: elkészült a kastélypark teljes rekonstrukciója, melyre csaknem 240 millió forintot fordítottak. A fejlesztés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. koordinálásával, az Európai Unió támogatásából valósult meg. A beruházásnak köszönhetően hazánk egyik legszebb, de az elmúlt évtizedekben méltatlan állapotba került történeti kertjének jelentős része újra régi fényében tündökölhet.

 

A projekt ünnepélyes zárórendezvényén L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta, a fehérvárcsurgói kastély kiváló példája annak, mikor az egykori tulajdonos család leszármazottja magánalapítványán keresztül gondoskodik az örökségről, miközben a tulajdonjog az államé. Az államtitkár a sikeres fehérvárcsurgói kastély- és parkfelújítás nyomán vettette fel a nemzeti vagyonról szóló törvény módosításának lehetőségét, annak érdekében, hogy az állami tulajdon megtartása mellett magánemberek és cégek kezelésébe adhatók legyenek műemléki épületek, mert a Nemzeti Kastélyprogramból vagy más forrásból felújításra nem kerülő kastélyépületek és környezetük csak így lesz megóvható.

Halasi Tibor, az MNV Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte: a projekt során felújították a kerti építményeket, a kő- és fahidakat, a kerti sétányokat és a park növényállományát is, valamint helyreállították a park egyik fő értékét adó tavat, és a szigeten található gloriette-et. A jövőben három ütemben tervezik a további felújításokat: a kastélyhoz tartozó egykori istállóban és kocsiszínben művészeti alkotóházat és bemutatóteret alakítanának ki, illetve szabadtéri sportpályákat, játszóteret, gyümölcsöst és kisállat simogatót hoznának létre. A második ütemben a csikóistálló helyreállítása valósulna meg, a harmadik ütemben pedig többek között madármegfigyelőt, botanikai ösvényt és szabadtéri kiállítóhelyet hoznának létre a parkban – tette hozzá Halasi Tibor.

Károlyi Angelica grófnő, a kastélyt üzemeltető Károlyi József Alapítvány kuratóriumának tagja is üdvözölte a beruházást. „A park egy ékszertartó, a kastély pedig az ékszer benne” – fogalmazott, hozzátéve: a megújult kastélypark és a jövőben tervezett fejlesztések mind a látogatók kikapcsolódását és feltöltődését szolgálják majd.

„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélykert helyreállításának első üteme: A kastély környezete, és a tó helyreállítása” című, KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0002 azonosító számú parkfelújítási projektnek köszönhetően a kastély kertje visszanyerte régi fényét. A kivitelezés a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. és Szalontai Sándor cégvezető munkáját dicséri. A megvalósítás során a KEFAG Zrt. konzorciumi partnere a KÉSZ Zrt. volt. A park a remények szerint a jövőben fontos eleme lesz a közösségi és kulturális színtér fejlődésének, hiszen számos rendezvénynek, eseménynek és kulturális programnak biztosít majd helyszínt.